13. fejezet
Hat hónap telt el az események óta. A hó ráterítette a Párizsi negyedre gazdag csipkehuzatát, mintha a főváros eszeveszett zajától szeretné a házakat és a bennük lakókat megvédeni. A gyenge januári fényben fürdő stúdiót jégcsapok rojtjai vették körül. Farkasordító hideg volt. A gesztenyefák csupasz ágai mintha az égi istenek felé nyújtogatnák csonttá fagyott ágaikat.
Már reggel nyolc órától, azóta hogy az első fénysugarak behatoltak a terembe, Auróra és Jacques teljes erejükkel dolgoztak. A lány hónapok óta dolgozott ebben a kimerítő tempóban, magát nem kímélve, akárcsak társa.
Mellettük két munkás, éppen egy nagy darabot hasított le egy óriási márványtömbből, Jacques részére. A tömb durvább darabjait, a férfi utasításait követve, lecsiszolták, olyan állapotba készítvén elő a márványt, melyen majd a szobrász vésőjével könnyedén dolgozhatott. Fülsiketítő zajjal és porfelhővel járt ez a munka. A művész, Auróra mását készült kifaragni ebből a márványtömbből, maga előtt látta, ahogy a lány első szerelmeskedésük után, ellazulva feküdt a kanapén Bresson-ban.
A stúdióban káosz volt, mindenhol kőalakok. Friss, fiatal, hajlékony testek, fájdalomtól megviselt alakok, a sors csapásaitól kétrét görnyedt, könyörgő márványlelkek. Pillekönnyű kéztanulmányok, mintegy arra várva, hogy valakit megérintsenek. Fejetlen büsztök, melyeken minden porcikát, izmot aprólékosan kidolgoztak. Bronz, átlátszó fehér és bézs márvány, fekete gránit, mintha azon versenyeznének, ki tudná tökéletesebben kifejezni a művész látomását.
A terem egyik sarkában az öregasszony és a gyermek szoborcsoportja állt. Maga a szobrász vigyázta a sablonok előkészítését. Auróra első makettje nyomán maga dolgozta ki őket, majd személyesen ügyelte kiöntésüket, olyan pontosan vigyázva a munka helyes lefolyására, mintha saját alkotásáról lett volna szó. Jutalmát akkor nyerte el, amikor először vélte felfedezni az érdeklődés, melegség szikráját a lány élettelen tekintetében, ahogyan az a kiöntött alakokra nézett. Hálás mosolyát sosem fogja elfelejteni. Aznap hozatta haza ajándékba számára , mikor két hónap hipnózisos terápia után, az orvosok végre úgy ítélték, magához tért az idegösszeroppanásból és elhagyhatja a kórházat.
Azóta egy nap sem telt el anélkül, hogy Auróra ne lopott volna a szoborra egy simogatást, csókot, mintha a valódi nagyanyja kelt volna életre.
***
