Szavak varázsa

1.

most téged némán énekellek,

itt megül a csend, porba hullanak

a néma harangok -

ünneplőbe öltözötten kihullanak

az izzó éjszakák, a szélbe ébredő

kisétált körutak lógnak csak a semmibe -

az idő amelyben élek, rád találok,

ahová belépek, puszta életem átszállóhelyei

s arcomra reggelente kiül az álom,

a megvakult csillagok, sorsomat bámulom,

arcomat, ahogy a feledés faragja meg

melletted férfiarccá -

ébredek, kutatom magamban

egyenlőségedet, s engedd magad

az elképzelt vershez, hogy szemünkben

soha ne özvegyüljön meg a fájdalom

2.

te énekelsz hozzám, néma arcom most

zuhan csönd tükörbe, fut hazáig a költő,

majd sötét szobába ébred,

szerelemre lobogja a gyertya -

az izzó csendben szökevényed vagyok,

hajadba bújik ez a tavaszi hóolvadás,

bennük rezdül leghosszabb éjszakánk

szonettje -

most járok a szélben,

a te hangodon fakultam,

hogy húsz év múlva is megidézzem majd,

repdeső madár hajnalod,

meztelen álombéli arcomat,

várnak ránk, a szökevény csillagok

a kibontott időben,

falnak csapódik az ág,

ősz van újra,

szél falazza az ablakot