Tavaszodik

Kígyóbőrét újra levedli az idő,

az erdők fölött szerelmes szél fütyül,

tavaszodik. A porrá aszott avar

elmúlás-szagába jázminillat vegyül.

Te elindultál rég a messzeségbe,

látom, ahogy zsugorodik alakod,

fogaid köpöd a hónapok lábához,

hulló hajadnak emelsz kalapot.

Ahová igyekszel ott több a jázminillat?

A napfényben ragyog a végtelen?

S, ha kérlek, hozol az élet vizéből,

mondd, hozol a markodban nekem?