Madách Imre

A választás után

----------------

Szorult kebellel és elfogultan lépek e székre, hogy a gyarmati

választókerület osztatlan bizalmát, mellyel országgyûlési

képviselõjévé megválasztott, megköszönjem. Mert ha érdemek nélküli

voltomat összemérem e nagy kitüntetéssel, valóban úgy tûnik fel

elõttem, hogy az csak elõpénzül van reám bízva, a jövendõ fejében,

melyet még ezentúl kell kiérdemelnem, és jutalomul a múltért. Mert

mit is tehettem volna e kitûnõ állás kiérdemlésére a szomorú múltban,

mely minden polgári tevékenységet kizárt, mely a közremûködés minden

terérõl leszorítá a honpolgárt, azon semleges ellenálláson kívül,

mely fennállt önkényes kormánynak soha meg nem hajol, vele soha nem

alkuszik, azt soha el nem ismeri. S most is, ha csekély tehetségeimet

számba veszem küldetésem roppant súlyával szemben, csak két dolog

van, mi azzal megküzdeni bátorít. 1. E választókerület bizalma, mely

harmincezernyi nép erejét toldja erõmhöz. 2. Azon öntudat, hogy a

legközelebbi hongyûlésen is nem annyira ragyogó tehetségekre lesz

szükség, mint férfias kitartásra, melyet a hatalomnak sem mosolya

meg nem bûvöl sem ráncolt szemöldökje nem rettent vissza, s e két

dologban erõnket megpróbálni elég alkalmunk volt a lefolyt idõben.

Igen tisztelt választó gyûlés, csakis erre lesz szükség most, midõn a

birodalmi egység, az álladalmi tanács hízelgõ álarca alatt a magyar

haza léte vonatik kérdésbe, ezredéves legszentebb joga, a katona

és adó feletti rendelkezhetés joga szándékoltatik elvétetni, s mi

tizenkét évi erõszakoskodásnak nem sikerült, az most törvényesség

útján, a nemzet öngyilkossága által céloztatik utoléretni.

Itt állunk isten szabad ege alatt, de sujtó hatalmától rettegnék újra

alatta állani, pedig szeretem nézni a ragyogó napot, ha e szándékok

kivitelére bármi részben segédkezet nyújtanék.

Önök közt töltém tisztességben eddig életemet, bátran akarok ezentúl

is szemökbe nézni, s önök közt is akarok tisztességben meghalni,

de nem tehetném azt, ha e népgyilkolási tervet osztanám. Vajh ha

reménylhetném, hogy ez országgyûlés az egyesek érdekeit elõmozdító

törvények hozatalába is bocsájtkozhatik, legédesebb kötelességemnek

tartanám azoknak is küldõim érdekében elõmozdítását, de most csak egy

van, mit önöknek biztosan ígérhetek, s mit önök is bizonnyal minden

magánérdekeik elébe teendnek, s ez az, hogy utolsó leheletig igyekezni

fogok a hazát menteni.

Ha majd látandja azon hatalom, mely hazánk megsemmisítésére tör,

hogy az ország gyûlése egy ember gyanánt, mint szeretem hinni,

nyilatkozik a sarkalatos jogok mellett, melyek megõrzése tisztéül

tétetett, lehet, sõt valószínû, hogy meg fogja azt szüntetni, ez

hatalmában áll, üldözhetni egyes tagjait is, ez is lehetséges,

de nem áll hatalmában az igét, mely kimondatott, a nemzet összes

képviseletének nyilatkozatát elrejteni Európa elõtt, mely figyelemmel

hallandja azt; mint a 48-i év embereit hatalmában volt börtön és

vérpadon hurcoltatni, de nem megsemmisíteni gyõzelmesen feltámadó

eszméit - s így a jövõ országgyûlés nem lesz eredménytelen, be fogja

tölteni hivatását. Lehet, hogy mi az országgyûlésen nem sikerül, a

birodalmi tanács megalkotását egyenesen önök által fogja megkísérteni,

de hiszem és tudom, hogy önök e hazaárulási bûnébe, a birodalmi tanács

megalakításába éppúgy nem fognak bebocsájtkozni, mint képviselõjük, s

ezzel fogják annak eljárására a helyeslés pecsétjét nyomni. Ismétlem,

uraim, nehéz idõk állnak elõttünk, de ügyünk gyõzelme a törvényesség

terén bizonyos, mint isteni mesterünk keresztre feszítettetett

tanításáért, de tudománya örök idõkre gyõzelmes lett.

És most még önökhöz fordulok tót ajkú választóim, kétszeres köszönetet

mondva irántam tanusított bizalmokért, mert azzal nemcsak személyemet

tisztelték meg, de tanubizonyságát adták annak is, hogy felfogták azon

nagyfontosságú igazságot, mely ügyünket egyedül vezetheti gyõzelemre,

hogy a magyarországi, bármi ajkú, bármi vallású népek érdeke csak

egy, hogy midõn a magyar saját szabadságát védi, azzal tót testvére

szabadságáért is vív, hogy a protestáns vallásszabadság legbuzgóbb

harcosait mindég a katolikusok sorában találta. - Hogy jó és

balszerencse között együtt örülni vagy együtt szenvedni vagyunk

hivatva.

(1861)