Thais

Kizárt dolog, hogy ő az. A küllem azonos bár:

az arc, a szem, a száj és a hercegnői termet,

melynek ringása láttán a férfigerjedelmek

izzóbbra bíborodtak a vörhenyes pokolnál.

De eltűnt a kihívás a diadalmas arcról,

vonásai – amelyek jégmáz mögül ragyogva

késztettek nyúlszívűt is merész csatára – most a

megadás mosolyával mondanak le a harcról.

És kihunyt a halálos ítélet a szemekben.

Fejek sűrűn potyogtak, mikor szemével intett,

de már létezni buzdít a végzetes tekintet:

nem vér folyója zúdul – forrás fakad, ha rebben.

S a száj, amely piroslón kínálta csókja mérgét

a megszédült, gyanútlan sóvárgó férfinépnek:

a gyehenna tüzének hevével már nem éget,

de fellobogva éltet, kandallók lángjaként ég.

És termete, a ringó – amelynek ritmusára

az ész is táncra perdült, de nem lazsált a szív sem –

most képes meghajolni alázat-szabta ívben,

tudván: e mozdulatnak önfeladás az ára.

Nincs semmi kétség: ő az. Külleme azonos bár

annak a küllemével, ki uralkodni termett,

de trónfosztottja immár a zsarnok szerelemnek:

nem kér a hódolatból. Akkor boldog, ha szolgál.